felelősség

Hordozás – mikor, miben, hogyan, meddig?

2013-01-09

A baba- és gyermekhordozás egészségügyi vonatkozásairól kérdeztünk két átlagon felül elhivatott szakembert, Szabó Verát és Ónodi Ágnest, akikkel 2011-ben, a IV. Nemzetközi Babahordozó Héten találkoztunk először. Tudjuk róluk, hogy nem érik be hordozási tanácsadással és hordozóeszközök forgalmazásával, hanem hordozási tanácsadókat képeznek, a tavalyi Születés Hete rendezvénysorozaton pedig szervezőként és előadóként is részt vettek. Akárcsak az […]

Read More

Baleseti kártérítés a vétlen félnek

2013-01-09

Amióta Magyarország az Európai Unió tagja lett, a gépjárműbalesetek során elszenvedett személyi sérülés esetén mód nyílik nem vagyoni jellegű kártérítési igénnyel is élni a kárt okozó kötelező felelősség-biztosításának a terhére. Ez a típusú kártérítés a vétlenül elszenvedett, nyolc napon túl gyógyuló sérülések alapján járhat a fizikai és/vagy szellemi egészségügyi romlás után a vezetőnek, utasnak, gyalogosnak, […]

Read More

Az utolsó alkalom…

2012-11-30

… arra, hogy a Bakáts téren (vagy valamelyik másik helyszínen) még az idén leadd az otthon összegyűlt veszélyes hulladékokat, holnap lesz. Persze csak akkor, ha ferencvárosi lakos vagy és akkor is csak háztartási mennyiséget tudsz leadni.

Read More

Újrahasznosítás házilag

2012-11-16

Kedves Olvasó! Ezúttal nem tudunk olyan hírrel szolgálni neked, amilyennel eredetileg szándékunkban állt. Bár az elmúlt hónapokban többször is alaposan átfésültük a Ferenc körúttól a Vámház körútig terjedő területet, egyetlen szelektív hulladékgyűjtőt sem találtunk. Ennek köze lehet ahhoz, hogy bizonyos emberek rendszeresen igyekeznek a hulladékgyűjtő szigeteken összegyűlt anyagokat a saját zsebük javára újrahasznosítani. Ezekhez az […]

Read More

Látni és látszani 2012

2012-10-22

Az Országos Rendőr-főkapitányság és az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság 2012. november 15-től 2012. december 15-ig Magyarországon először olyan országos fokozott közúti ellenőrzést hajt végre,amely során teljes körűen és kiemelten vizsgálják a személy-, illetve haszongépjárművek és motorkerékpárok világítását, láthatóságát. Az Országos Rendőr-főkapitányság célja a figyelem felkeltése és a viszonylag kicsi, de nagy bajt okozó hibák kiszűrése, […]

Read More

Babahordozó hét után babahordozó klub

2012-10-13

A Hordozóházban (IX. kerület Üllői út 89/a, a Klinikák metróállomással szemben) az év többi 51 hete is a baba- és gyermekhordozásról szól, nem csak a mostani. 16-án,  jövő kedden 9:30-tól ismét babahordozó klub lesz náluk. Természetesen ezúttal is ingyenes a belépés és lesz tea, süti, gyümölcs – főleg, ha te is hozol. 🙂 Az októberi […]

Read More

V. Nemzetközi Babahordozó Hét – Ferencvárosban is

2012-10-04

A jövő hét országszerte és az országhatáron túl is a baba- és gyermekhordozásról, a kötődő nevelésről és hasonló érdekes, izgalmas témákról szól. A Ferenc Körúti Hírek tudósítási területének a délkeleti sarkánál, az Üllői út 89/a szám alatt (a Klinikák metróállomással szemben) található Hordozóház idén sem maradhatott ki a Nemzetközi Babahordozó Hét helyszínei közül. Elvégre a […]

Read More

Sorstalan nemzedékek

2012-09-30

A péntek este és éjszaka gazdag kínálatából most csak arról az egy programról számolunk be neked, mely a leginkább megfogott minket. Biztos vagyok benne, hogy számodra is sok mondanivalója van. A Budapesti Corvinus Egyetem IV. előadójában „Hová lettek a nagymamák? – Ahová az unokák!” címmel megrendezett beszélgetést megnyitó Dr. Szegő Szilvia egyetemi docens (SzTE) hangot […]

Read More

Ismét veszélyes…

2012-09-21

… hulladékokat gyűjtő akció lesz holnap 9 és 13 óra között Ferencvárosban – többek közt a Bakáts téren is. Lényegében ugyanaz a menetrend ezúttal is, mint a nyári alkalommal. Az akcióról szóló hivatalos közleményt itt olvashatod.

Read More

“Mindent őérte”

2012-09-15

Vajon jól csináljuk? Biztos, hogy kell ennyit, ennyire? Mi a gyermek érdeke? És a miénk mikor kerül sorra? Mitől leszünk magabiztos, a saját igényeinkkel is kapcsolatban maradni képes szülők? A fentiekhez hasonló kérdéseket beszélünk majd meg a Ferenc Körúti Hírek tudósítási területének a délkeleti sarkánál, az Üllői út 89/a szám alatt (a Klinikák metróállomással szemben) […]

Read More